Rajzolástól a Photoshopig
2017. március 18. írta: Gergő Herkó

Rajzolástól a Photoshopig

A Grafitzsonglőr sztori

nevtelen-5ps.jpg

Körülbelül 12 évvel ezelőtt kezdtem el Photoshoppal dolgozni. Akkoriban még nem volt olyan fejlett számítógépem, ami könnyedén elboldogult a programmal, de azért viszonylag szépen elfutott rajta. Mindig is érdekeltek a grafikai tervezéssel kapcsolatos dolgok, emellett pedig rajzolni is imádtam. 

Emlékszem, mikor általános iskola első osztályába jártam, az egyik rajzórán a tanár ránézett az alkotásomra, és megjegyezte, hogy jövőre meg fogok bukni rajzból. Ez eléggé elkeserített, de szerencsére még ebben az évben elköltöztünk, és olyan iskolába kerültem, ahol a tanárom inkább fejlesztett, mint kritizált. Talán ennek is köszönhetem azt, hogy nem vesztettem el a magamba vetett hitem, és addig csiszoltam a rajztudásom, amíg azt nem mondtam: Igen. Ez már az a szint, amit mindig is el szerettem volna érni. 

Ekkor indult el a Grafitzsonglőr Facebook oldal, ami kellett ahhoz, hogy portrék rajzolásával és eladásukkal tudjak foglalkozni. Elég termékeny időszak volt ez számomra, de nem tartott sokáig. Ha felnézel a Facebook oldalra, még láthatod ennek az időszaknak a terméseit:1383861_269417689849863_1855143440_n.jpg

De a ceruzával történő rajzolás egy idő után kevés volt. Ekkorra már jó pár éve foglalkoztam a Photoshoppal, egész jól kiismertem magam benne. Van egy digitális rajztáblám is, amivel ezt és ehhez hasonló alkotásokat készítettem:13417654_517867561671540_6199575255539795361_n.jpg

Persze bőven vannak hibák a képen, de már elkezdett kirajzolódni a saját stílusom.

Azért szeretem a Photoshopot, mert nagyon felhasználóbarát, rengeteg funkciója van, és használhatod a retusálástól egy komplett kép nulláról való teljes megrajzolásáig bármire.

Az évek alatt megszerzett tudásommal ismét profilt váltottam, ekkor vágtam bele az infografika készítésbe és a blogolásba. Manapság éppen fellendülőben van az infografikai iparág, egyre több vállalkozás kezdi használni a kommunikációjában, és mivel a tartalommarketing is felívelő pályán van, a kettő együtt erősíti egymást. Ezzel a lendülettel indult el a Grafitzsonglőr blog 2016 augusztusában. 

Eleinte nagyon nehéz volt folyamatosan tartalmat gyártani. Ez olyannyira nem ment, hogy volt olyan hónap, amikor nem került ki tartalom. Idén januártól sikerült lendületet szereznem, azóta heti átlag 2-4 cikk megy ki a blogra attól függően, mennyire vagyok kreatív. Ez a szám még mindig kevés, a jövőben szeretném legalább napi 1-2 cikkre növelni. Az elérések viszont egyre jobbak, hétről hétre egyre több emberhez jutnak el az általam készített tartalmak, jelenleg átlagosan heti 15 000 lapletöltés keletkezik az oldalon.

De hogyan is készül egy infografika?

Elég sok módja van, a legegyszerűbb, ha a canva.com oldalon összeollózol magadnak egyet, bár kissé időigényes, és az összkép sem túl profi, mondjuk ez függ a rászánt idő mértékétől is. Ezt a gyönyörű példányt kb 30 perc alatt ollóztam össze a blog indulásakor:sajat_promociom_2.jpg

Egyszerű ugyan, de jól bemutatja a lényeget. (Mondjuk a betűtípust nem éppen jól választottam meg)

Ha komplexebb művet szeretnék készíteni, mindig a Photoshopot használom. Lehetséges, hogy azért teszem ezt, mert az elmúlt évtized alatt kiismertem a programot, és ráállt az agyam a használatára, de az is elképzelhető, hogy jobban lehet benne dolgozni, mint a "lebutított" canva-ban.

A legfontosabb: A rétegek használata!!!

Nézzünk egy gyakorlati példát:

A Kiszel Tünde infografika eredetileg egy teljesen más infografika alapján készült. Magyarul egy másik képet használtam hozzá sablonnak. 

1. Letöltöttem egy infografikát, amnek tetszett a szerkezeti felépítése. Ez volt az alap réteg.

2. A második rétegben került rá egy új szín.

3. A harmadik réteg egy szövegdoboz, a negyedik ismét egy szín, újabb szövegdoboz, és így tovább. Persze külön piktogramokat is kellett letölteni és átszerkeszteni hozzá, valamint a Tündét ábrázoló képet is meg kellett szerkeszteni.

Összesen mire elkészült a kész grafika, körülbelül 40 rétegből állt, az eredeti képből semmi nem maradt, illetve csak a felépítési szerkezete.nevtelen-ps.jpg

A rétegeket a piros ellipszis mutatja.

Figyelni kell még a rétegek sorrendjére, áttetszőségére és még sok egyéb tényezőre is a profi hatás érdekében.

Ha érdekel a téma, szeretnéd megtanulni a program használatát, gyere el az április 8.-án megrendezésre kerülő Photoshop tanfolyamra, és tanuld meg az összes trükköt, amire szükséged lehet. Kattints a képre a részletekért:esemeny_boritokep.jpg

Tetszett a cikk? Nyomj egy likeot, vagy oszd meg ismerőseiddel! Még több érdekességért kövesd a Grafitzsonglőr facebook oldalát!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://grafitzsonglor.blog.hu/api/trackback/id/tr3612348291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu